Móninak - Születésnapi köszöntő

Kedves kis szülinapos menyem!  

Most, hogy születésnapod van, hát itt az alkalom, hogy elmondjam neked mindazt, amit eddig hanyagságból, szemérmességből, vagy egyszerűen alkalom híján nem mondtam ki.

Tudod, nehéz elcsépelt szóvirágok nélkül beszélni róla, de megpróbálom.  

Szeretlek téged. 

Szeretlek azért, mert olyan tiszta szívből szereted a fiamat. Szeretlek azért, mert két gyönyörű okos unokával ajándékoztad meg őt, és minket. Szeretlek azért, mert még sosem ismertem  olyan jó anyát, amilyen te vagy, olyan türelmes feleséget, gondos háziasszonyt, jó testvért, szerető gyermeket, mint amilyen te vagy. Szeretlek önmagadért.  

Jó, hogy mindig tudsz mosolyogni, hogy kész vagy mindig arra, hogy megbocsáss, hogy társa vagy Gergőnek kis családotok összetartásában, hogy engeded őt szabadon, és mégis ott vagy neki minden pillanatban. 

 
Kezdetben nagyon komolyan elhatároztam, hogy sosem akarok „tipikus anyós” lenni, nem akarok rátok/rádtelepedni, nem akarok beleszólni az életetekbe, és unos-untalan tudattalanul is a terhetekre lenni. Eleinte nem volt könnyű ezt betartanom, nagyon nehezen találtam azt a keskeny mezsgyét, amelyen járni tudtunk. Hogy ne távolodjak el tőletek, de ne is legyek folyton a terhetekre. Minden bizonnyal követtem is el hibákat, amelyekért most bocsánatot is kérek. De mára már bizonyossá vált számomra, hogy mi tudjuk egymást szeretni, és talán sosem leszek egyike az anyósviccek tárgyainak, hogy nem fogjuk egymás életét tönkretenni… 

Jó érzés nekem, hogy bármikor mehetek hozzátok, nem kell félnem, hogy a pokolba kivánod az anyósodat,  jó érzés nekem, hogy ha a lökött fiam nem is akar valami oknál fogva időt tölteni nálunk, akkor mi ketten titkos szövetségre lépünk, és eléred nekem, hogy olyan szépséges Karácsonyom legyen, mint az idei volt. Ezt külön köszönöm Neked!

 
Azt mondják, hogy az ember fia megnősül, akkor az anyja egy kap egy új lányt a családjába, akit valóban lányaként szerethet. Az esetek nagy részében ez persze nem igy alakul, de én elmondhatom, hogy lett egy hetedik gyerekem, megkaptalak Téged, akit igazán lányomként szerethetek. Tudom én, hogy van neked egy anyukád, akit szeretsz, és nem is akarom én őt a a helyéről kitúrni, de tudom azt is, hogy van már egy kis zug a szivedben, amiben én elbújhatok. És ez egy nagyszerű érzés…

 

Köszönöm Neked, hogy vagy nekünk!

Nagyon boldog, békés, szeretetben gazdag életet kívánok Neked a születésnapodon, maradj meg nekünk egészségben, boldogságban még sok-sok éven át!

Szeretettel

Harminc éves lettél…  

Gondolkodtam, vajon mit is mondhatnék neked ezen a napon, amit még nem mondtam el százszor, vagy ezerszer ez alatt a 30 év alatt. Nem hinném, hogy egy akarok lenni a sok közül, aki felfirkálja majd holnap a facebook faladra hogy „Boldog születésnapot”. Szeretnék neked átadni valamit abból, amit itt legbelül érzek, szeretném ha egyfajta útravalót tudnék neked adni az emlékeimből eddigi szép életed folytatásához. 

Amikor megtudtam, hogy egy Új Élet növekszik bennem, bevallom, kettős érzés volt az, ami elfogott. Egyrészről valami földöntúli csodának éreztem azt, hogy nekem gyerekem lesz, valahol pontosan tudtam, vagy inkább akkor még csak sejtettem, hogy micsoda boldogságot fogsz nekem jelenteni. Hogy ez a Csoda egész életemben elkísér, hogy mindig énem jobbik felét fogod jelenteni… 

Másrészt rettegés, félelem, és szorongás az, ami rám telepedett. Tudod Te is, hogy harmadéves egyetemistaként, kereset, lakás, és támogatás nélkül abban az időben nem volt egyszerű a helyzetem. Az, aki nem érdemli meg, hogy apádként emlegessük, minden erejével megpróbált Téged kiküszöbölni az életéből, előbb erőszakkal, majd egyszerűen úgy, hogy sosem törődött veled… 

Hála Istennek helyette kaptál olyan nagyszülőket, akik imádtak Téged kezdettől fogva, akik hajlandók lettek volna bármit feláldozni érted. Papi és Te. Gyönyörű páros voltatok mindig, amíg ő élt. Mamit sem láttam mindaddig úgy szeretni, mint ahogy Téged szeretett. 

Azt a néhány hónapot, amíg a születésedet vártam, megint csak nem tudom kellő árnyaltsággal leírni. Öröm és kétségbeesés, boldogság és keserűség, izgatott várakozás és szorongással teli éjszakák. Örültem neked, a jövetelednek, de kétségbeesetten kerestem a megoldását a majdani közös életünk folytatásának. Hiszen nem volt hol laknunk, nem volt miből kenyeret venni, majd ha már te is velem leszel… Boldog voltam a tudattól, hogy jössz, de keserűséggel töltött el, hogy neked nem lesz apukád, akinek a nyakában lovacskázhatsz, aki elvisz horgászni, aki majd megtanít autót vezetni… Vártam, hogy megszüless, és magamhoz ölelhesselek, de közben szorongtam attól, hogy ugyan hova viszlek majd „haza” amikor elengednek minket a kórházból… 

Te már akkor is tudhattad, hogy odabenn biztonságosabb neked, mert bár az orvosok szerint február 4.-én kellett volna megszülessél, mégis vártál még 2 hetet, és épp ez alatt a két hét alatt oldódott meg a lakás, az én további tanulásom lehetősége, ami aztán a jövőnket biztosította. 

 Visszagondolok a születésedre. Sokáig, több mint egy egész napig tartott, míg azt mondta a dokibácsi, hogy: „FIÚ !” Az érzés leírhatatlan! A boldogság, hogy vagy nekem elsöpört azonnal minden fájdalmat, minden szenvedést, minden megelőző keserűséget, és szorongást. SOHA azóta életemben nem voltam és nem leszek olyan boldog, mint abban a pillanatban voltam, amikor megláttalak. Még emlékszem, nem mertelek megérinteni, attól féltem, hogy valami baja esik törékeny kis testednek, ha hozzád érek. A szülésznő kinevetett, mikor tőle kérdeztem, hogy megérinthetlek-e, hogy szabad-e hozzád érnem, meg simogatnom a kicsi arcodat.. 

Reggel 6 órakor születtél, és aznap a nappal együtt felragyogott az én csillagom is az égen. Te…

 És most még egy pár gondolatot elmondok neked a születésnapod kapcsán. 

Nagyon büszke vagyok rád, és egész életedben az voltam. Mindig is te voltál a támaszom, te vigyáztál sokszor énrám, és nem fordítva. Nem felejtem el sosem, hogy az én tizenéves fiam soha nem utazott vissza a suliba addig , amíg be nem készítette nekem a heti fűtéshez szükséges tüzelőt. Ahogy minden félelem nélkül aludtam a német autópályán, miközben te kilométerszázakat vezettél ( akkor még jogsi nélkül ). Ahogy okosan mindig visszafogtál, ha nagy lelkesedéssel vetettem bele valamibe, ami akár a bukást is jelenthette volna. Azokra is emlékszem, amikor nem hallgattam rád, pedig kellett volna. Nagyon jó fiam voltál mindig.. 

Ahogy nagyon jó apa is vagy, és én ezt is szeretem Benned. Szeretem látni, hogy annak ellenére is nagyszerű apa lettél, hogy nem kaptál úgynevezett „mintát”, Hogy látom, mindent meg akarsz adni a gyerekeidnek, amiben te hiányt szenvedtél, és teszed ezt a családod iránti szeretetből, egyszerűen, és magától értetődően. 

Vigyázz rájuk továbbra is, mert nagyon szeretnek téged. 

Köszönöm, hogy szereted a mi kis „szedett-vedett” családunkat is, hogy sosem voltál ellene, hogy a gyerekeket kihozzuk az Intézetből, hogy elfogadtad, és befogadtad őket a szívedbe, hogy példát mutatsz nekik, hogy gondoskodsz róluk, gondolataidban és tetteidben egyaránt. 

SZERETLEK

Azt kérdezed tőlem, hogyan vártalak? 

Mint az éjszakára fölvirrad a nap, 

mint a délutánra jő az alkonyat, 

mint ha szellő jelzi a förgeteget – 

ezer pici jelből tudtam jöttödet. 

Mint tavaszi reggel a nap sugarát, 

fagyos téli este jégcsap csillagát, 

mint az alma ízét, tejet, kenyeret – 

pedig nem is láttalak még, úgy ismertelek. 

Mint a fény az árnyat, záport a virág, 

mint patak a medrét, madarat az ág, 

mint sóhajos nyári éjjel a fák az eget – 

mindenkinél jobban téged így szerettelek.

Kivizsgálás - Andris

Ma voltunk az első egynapos kivizsgálásos túrán Andriskával.

Lipcsében, reggel 7:45-kor kellett volna jelentkeznünk a Klinikán, de persze hiába indultunk időben, a reggeli csúcsban belekeveredtünk egy dugóba, és közel ¾ órás késéssel érkeztünk meg. Meg is jegyeztük Imivel, hogy az se jó, ha egy ország gazdag, mert akkor folyamatosan építkeznek, utakat renoválnak stb.

Érkezéskor nem dicsértek meg bennünket a késés miatt, mert mindenki nagyon pontos tervezés szerint van ütemezve, a vizsgálatok szinte percre pontosan be vannak osztva, és a m késésünk egy kicsit összezavarta a híres német „Ordnung muss sein” elvet.

Pár perc után azonban, ahogy elkezdtük a túrát, már mindenki kedves, mosolygós, gyerek-, és szülőbarát volt, semmi panaszunk nem lehetett rájuk. A recepcióról átküldtek bennünket egy szobába, ahol egy filmet néztünk meg mindarról, ami aznap velünk történni fog. Gondosan ügyeltek arra, hogy a gyerekben meglévő esetleges félelmeket, szorongásokat oldják, azzal, hogy pontról pontra bemutatták a vizsgálatokat, azok célját, és lefolyását ismertetve a gyerekkel, szülővel egyaránt, de semmit sem szépítgettek, becsületesen, korrekten elmondták azt is, hogy mi az, ami esetleg kellemetlen, netán fájdalmas lesz. 

Ezután a kísérőknek játékokat, könyveket adtak, hogy ne unatkozzanak túlságosan, mi pedig kaptunk mindketten egy-egy „túralapot”, papírokkal, kérdőívekkel, amiket a végére kitöltve kellett leadnunk. Andris kapott egy Plutó-figurás kilincsre akasztható lapocskát, amit neki kellett minden vizsgálati szoba ajtajára kívülről kiakasztani, hogy mindenki lássa, hogy a terem foglalt, sőt azt is tudja, hogy épp ki áll vizsgálat alatt az adott teremben. Kapott ugyanakkor egy kis térképet, amin a különböző vizsgálatok során mindig begyűjtött egy stemplit, igazolva ezzel, hogy ott járt már, azt a vizsgálatot már teljesítette. Ilyen felkészítés után elindultunk a vizsgálat sorozatra. 

Az éhgyomri vizsgálatok után a társalgóban, ahol a kísérők szórakoztak, egy svédasztalos reggelit fogyaszthattunk el, természetesen mindenből igyekeztek egészséges verziókat az asztalunkra tenni, amellett hogy ízletes dolgok közül választhattunk a kedvünkre. 

Volt sonka, tojás, vaj, különböző növényi eredetű kenyérre kenhető dolgok (paradicsom Olivával, vagy sárgarépakrém brokkolival), amik így első blikkre eléggé gusztustalannak hatnak, de megkóstoltam: és láss csodát, finom volt!

 

Ezután,hogy elindultak a vizsgálatok, már egy percet sem unatkoztunk, pörgött az egész, szinte megállás nélkül. Bár a saját igényünk szerint beépíthetünk kisebb pihenőket, de szó sem volt várakozásról, unalomról. Elképzeltem, hogy ha mindezen vizsgálatot mondjuk egy szakrendelőben kellett volna elvégeznünk, mennyi időnk ment volna el csak az oda-vissza utazgatásokra, nem beszélve a várakozásról.

8-14 óráig elvégezték és kiértékelték az alábbi vizsgálatokat:

• 1.       Teljes testi fizikális vizsgálat
• 2.       Nyaki érultrahang
• 3.       Pajzsmirigy ultrahang
• 4.       Fogorvosi vizsgálat
• 5.       Hang és beszédvizsgálat
• 6.       Lézeres teljes test scanner
• 7.       Motorikus képesség vizsgálat
• 8.       Teljes testmérés
• 9.       Légzésfunkciós vizsgálat
• 10.   Anamnesis – családi és egyéni – részletes felvétel
• 11.   Vérnyomásmérés és EKG
• 12.   Szív ultrahang

És ezen felül számítógépeken ki kellett tölteni kb. 20 különböző téma körül kialakított kérdőívet, nekem a gyerekkel kapcsolatban, és neki is önmagáról.

Engem, mint genetikai hátteret is vizsgáltak párhuzamosan, bár nekem nem kellett mindegyik vizsgálaton részt vennem, de vér, vizelet, hajminta, bodyscanner, vérnyomás, EKG, hangpróba, és testmérés nálam is történt.

Az egyetlen vizsgálat, ami ma Andrisnál elmaradt, illetve a jövő hétre lett áttéve az a vérvétel volt, de ennek is megvan a jó oka. Merthogy a jövő héten azzal kezdünk, hogy betesznek neki egy branült, és cukor és zsírterhelést végeznek, amihez ugye 30 percenként kell vért venni, és nem akarják ennyiszer böködni a gyerekeket, ezért a branül. S ha már egyszer szúrni kell a terhelésekhez, akkor egyben az első szúrással leveszik a véreket az alaplaborokhoz, és a hormonvizsgálatokhoz is. Ezen felül a jövő héten ott is alszunk a Klinikán, merthogy az alváslaborban az alvási apnoe kivizsgálását is megcsinálják.

Mit mondjak. Lehet szidni a német precizitást, és rendszeretetet, de ebben az esetben én csak dicsérni tudom azt a szervezettséget, és alaposságot, ahogy ezt a nem kis volumenű vizsgálatsorozatot végigcsinálják.

Ügyelnek a gyerek jóllétére, jókedvére, mindenki mosolyog, kedves, türelmes, és megértő, de az események pörögnek. Arról sem felejtkeznek el, hogy pár apróságot a gyerek hazavihessen, pl a fogásztól fogtükröt, fogkefét kapott, a lézerscannelés után az úszósapkát tehette el emlékbe, a túralapját is hazahozhatta,  majd a végén a kézlenyomatát a falon hagyta, ami szintén jó móka volt neki.

Most még felszereltek rá egy GPS-es mozgásérzékelőt, ami az elkövetkező héten azt hivatott jegyzetelni, hogy mikor és mennyit mozog a gyerek, majd aztán a jövő héten azt is értékelni fogják.

Fáradtak vagyunk, de én a magam részéről elégedett, és Andris is egészen könnyen volt túl ezen a rengeteg vizsgálaton. Folyt. köv. a jövő héten….

egy új élmény

Mindig úgy gondoltam - milyen önhitt vagyok - hogy minden érdekel, mindenről van némi ismeretem, széles szeletét élvezem a körülöttem zajló életnek, sok színét ismerem az engem körülvevő világnak. Valahol legbelül azonban tudtam, hogy valami hiányzik még az életemből, valami, ami pedig fontos. A zene. 

Próbáltam magamhoz édesgetni, úgy igazán szívből megszeretni, de az igazság az, hogy huzamosabb ideig nem vált az életem részévé. Érdekes módon azok a zenék, amik valamilyen egyéb szubjektumot mozdítottak meg bennem, azok közel tudtak kerülni hozzám, függetlenül a muzikalitásuktól, fajtájuktól, stílusuktól, előadójuktól, szerzőjüktől. Így keveredhetett össze bennem. - mármint a szeretetemben - Donovan Napfivér Holdnővére a Chicago Morton mamájával, Vangelis 1492-je Halász Judit Babits versével, vagy épp némelyik egyházi ének a La Mancha reprizével. Furcsa egy vegyes felvágott, de én tudom, hogy Lang Györgyi, Ági, Imi, Éva és más, a szívemnek igen kedves emberek vésték belém őket...

Aztán megérkezett az én első szívszerintim, Janó. 

S mióta ő az életem része, rajta keresztül, vagy inkább vele együtt a zene is az életem részévé vált. Nincs nap, hogy ne énekelne, ha idehaza van, de ha nincs itthon, akkor is kapom tőle a zenéket folyamatosan, amikkel folyton eltalál. Mert ő ismer, és szeret engem, és ismeri és szereti a zenét, így hát összeköltöztetett bennünket a kicsi szívében. S nekem bizony nincs ellenemre ez a szomszédság! :-)

Ezt a betétdalt az Aladdinból  az én kedvemért tanulta meg, és nagy örömömre Torgauban a Karácsonyi Gálán el is énekelték Sziszkével

 

Aladdin Sziszkével

Janó és Dóri között is kialakult valami titkos kapocs, annak ellenére, hogy tulajdonképp Dóri vérszerinti bátyja Máté lenne... Dóri órákig képes hallgatni Janó felvételeit a telefonomról, vagy a youtube-ról, s ha Janó itthon gyakorol, akkor a kicsi az ölébe fészkeli magát, és észrevétlenül megtanulja a musical részletet, vagy akár együtt is énekli a bátyussal. Janó így fogalmazta meg a minap ezt a köztük lévő érzést: "Dórikát valahogy mindig nagyon közelinek érzetem magamhoz. Mindig úgy fogalmazom meg magamnak, hogy szívesen lennék az apukája"

Szeretem, hogy a gyerekeim így szeretik egymást ...

Szeretem, hogy a zene az életem részévé vált ...

KÖSZÖNÖM

honvágy

Az én családomban is, mint szinte minden magyaréban, volt 56-os disszidens. Az akkori politikai helyzetnek megfelelően, róluk negatív indulatokkal beszélt mindenki. Gúnyolták a honvágyukat, a “magyarkodásukat”, bennem gyerekként olyan érzést keltve, mintha a honvágy valamiféle póz lenne, valódi belső fájdalom nélkül. Ugyanakkor felnőtt fejjel már azt gondoltam, hogy bizonyára létezik honvágy, de csak azokat sújtja, akik magányosan vannak távol az otthonuktól, családjuktól, hazájuktól.

Ahol a családod, ott a hazád! – gondoltam.

A gyerekkorban bevésődött reflexek miatt még most is nehezen beszélek arról, hogy milyen érzés ez. Körülírni lehet, valamennyit megéreztetni belőle talán lehet, de olyan erről mesélni, mint a szülésről. Csak az tudja milyen katarzis az, aki valóban átélte. Nos, a honvágy is olyan felkavaró, és fájó gyötrelem, amit csak az érezhet át igazán, akinek fáj. Vagy fájt már. Az embert a legváratlanabb pillanatban ragadja torkon, szorongatja, és el nem engedi. Éhség, amelyet nem csillapít semmi, szomj, amelyre hiába iszol idegen forrásból. Vágy. Amelyet sosem elégit ki semmi. Mert hiába lépsz sírva a magyar földre, a megnyugvás csak átmeneti. Hiszen mindvégig, amíg a magyar tájat járod, ott van benned a szorongó tudat, hogy el kell hagynod újra a hazát.

Miközben odahaza bolyongsz a hónapok alatt felgyülemlő szomjadat csillapítandó, kétségbeesetten gyűjtögeted a képeket, illatokat, ízeket, és hangokat, amik majd idegenben újra elviselhetőbbé teszik a létet. Agyadba, szívedbe, lelkedbe szorgos hangyaként hordod össze a régebben elillanni hagyott pillanatokat, mert már tudod, ez lesz a következő hónapok „túlélő csomagja”.

Hogy mi a baj idegenben? Ha így kérdezed, semmi. Minden szép, jó, sőt néha még a kerítés is kolbászból van. Élhető világ, reményteljes jövő a gyerekeknek, korrekt kapcsolatrendszer, elfogadható bevételek és kiadások, elérhető álmok.

De nem találod azt a követ a járda peremén, nem érzed a vasárnapi pörkölt lépcsőházba szivárgó illatát a házban, nem szűrődik ki este a szomszéd lakásból a Híradó szignálja, és sosem fogod megérezni, hogy 10 euró az sok, vagy kevés. Tudod pontosan, hogy menyi az. De nem érzed.  Tudod, hogy mikor melyik iskolába kell íratnod a gyerekedet, de ez nem az az iskola ahova te jártál, nem mondják majd neki a tanárai, hogy „amikor anyád idejárt…”. Megtanulod, hogy meg kell dicsérni a gyereket, ha egyessel jön haza, de az első pillanatban, amikor elhangzik az ”egyest kaptam ma” mondat a szájából mégis összerándul a gyomrod. Nem érted, hogy hogy lehetséges az, hogy egy nagymama úgy köszön a 3 éves unokájának, hogy kezet fog vele, nem érted, hogy hol marad a meghatott vigyázzállás a Himnusz hallatán, nem érted, hogy ők nem is értik, mit nem értesz. Nem érted a lelkeket, hiába érted a szót...

Mondhatod, hogy meg lehet szokni.

Lehet.

De nekem erre már nincs időm

gyerekek.

Janó. 
Az én tehetséges széplelkű nagyfiam. Budapesten maradt, kollégista, de repked, vagy vonatozik elég gyakran haza. Azért hagytam, hogy ott maradjon, mert ő annak idején felvételizett egy speciális középiskolába, ahol musical színésznek tanul. Több mint 400 jelentkezőből választották ki egy 14 fős csapatba, a felvételi nehéz volt, olyasmi, mint a színművészetire.. És ha már felvették, így megküzdött érte, és imádja csinálni, nem volt szívem kiszakítani onnan. Sokszor hiányzik persze nagyon, de ez volt a a legbarátságosabb megoldás...

Mit mondhatnék még róla..?

Inkább beteszem ide azt a pár sort, amit a Jászfényszarui nevelőszülői tanácsadó- Janó drámatanára irt a könyvbe, amit a 10. évfordulónkra ajándékoztam Janónak:

Ünnep. Ilyenkor  megállunk, visszatekintünk, számvetést készítünk. Az általatok most ünnepelt 10 évből  csak mintegy háromnak lehettem kicsi részese.  Amit láttam, az számomra egyedi és gyönyörű. Akkor sem lehetne szebb, ha 15 ez a 10. Ugye Ti értitek? Vannak kapcsolatok, amik az égben köttetnek...

Tisztelettel vegyes kíváncsi érzésekkel vettelek szemügyre, és „ízlelgettelek”  Titeket  a megismerkedésünk után. Aztán pillanatok alatt jöttek azok a lehetőségek, amik alatt lényegesen többet megtudhattam Rólad, Janó,  mint másról 10-15 év alatt. Tudom, hogy mindenki egyedi és megismételhetetlen (néha ez szerencse is akár...)  

Janó! Benned ritka kincsét ismerhettem meg az emberiségnek és korosztályodnak. Annyi szeretet, harmónia, rend van Benned, amit kívánnék minden anyának, hogy ilyen gyereke legyen. És sokáig.

A tudósok mindig vitatkoznak és nincs döntés. Genetika vagy környezet. A 10 év a környezet, az 5 év az alap, az sem lehetett rossz, ha ez lett a részeredmény. Amikor megszülettél, mindenképpen jól álltak a csillagok, az egyszer biztos. 

Tartson örökké ez a Ti égben megkötött kapcsolatotok, ha már ilyen jól ki tudtátok választani egymást. Sok-sok nehézség vár még Rátok is, kire nem? Csak maradjatok meg egymásnak ilyennek, ebben a kölcsönös szeretetben, odaadásban, figyelemben.  

Isten éltessen Benneteket  a  következő 10 évben is!  Éva (néni)

Hát ehhez nem tudok mit hozzátenni...

-----------------------

Andris. 
A kis késői Mag. Arzbergbe (3 km) jár elemibe, amikor elsős lett, alig egy hónapja éltünk itt. Kapott az első hónapban egy pedagógus asszisztenst, aki a lényeges órákon (deutsch és matek) mellette ült a padban, és figyelte, hogy érti-e a feladatot, segítette őt stb. Egy hónap után konstatálták, hogy Andrisnak nincs szüksége efféle mankóra, onnantól nem volt mellette senki. Hamar osztályelső lett a német gyerekek között, nagyon büszke vagyok rá! 

Békés mackó aki imádja a bátyuskáit, jól kijön a hugicával, nagyon-nagyon okos, de sokat szenved a kövérsége miatt. Sajnos az én terhesség alatti kezeletlen cukorbetegségem miatt az inzulinháztartása felborult, és emiatt folyton éhes, eszik, és hízik, és én meg nem vagyok elég erős, hogy szigorúbb diétára fogjam. Sikeresen fejezte be az első osztályt ahova anno totál nyelvismeret nélkül írattam be, és amellett hogy zökkenőmentesen megtanult  irni-olvasni-számolni, még mindezt idegen nyelven tette, amit szinte észre sem vettünk. 

--------------------

Máté.

Az én örökös középső gyerekem. Azt hiszem, neki nem volt könnyű folyton Janó árnyékában élni. Neki különösen jót tett, hogy Janó kissé kiesett a fészekből. Amúgy is... Mióta kamaszodott, egyre jobb gyerek lett. Megmaradt az a kis mosolygós csibész, de ugyanakkor egy végtelenül türelmes igazi bátyus lett belőle. A kicsiknek esze ágában sincs Janót hívni, ha valami gondjuk-bajuk van, azt viszont egész nap hallhatod: Máté! Gyere segíts..! És ő zokszó nélkül megy és segít. Padlástéri szobája van, de egy nap ezerszer megy fel és le, a kicsik kedvéért. Közte és Andriska között nagyon mély szeretet alakult ki, Andris néha levegőt se tud venni az ő Mátéja nélkül... Az apjával is kamaszkorban mélyült el a kapcsolatuk, együtt barkácsolnak, tesznek-vesznek, együtt dolgoznak a ház körüli fizikai munkákban. Nagy, erős, szorgalmas kölyök, és közben folyton bohóckodik, nincs nyugta, míg mindenki jókedvre nem derül körülötte. Vidám, kiegyensúlyozott, mitöbb, békés gyerek, rendkívül büszke rá, hogy már ő tolmácsol Iminek, ha ketten vannak valamerre. Nagyszerű férj és apa lesz belőle:-)

8.- os, Torgauban (8 km) jár egy speciális - migrációs feladatokat ellátó - suliba, ahol intenzív német nyelvoktatást kap más idegennyelvű gyerekekkel együtt. Az ő korosztályában mindössze 3 gyerek van, ő, egy kazah kislány, és egy pakisztáni fiú. Ez így eléggé intenziv szerintem, persze németül tanítják németre. Fokozatosan integrálják őket be a normál osztályba. Szakács szeretne lenni, ami szerintem neki nagyon szerencsés választás, mert zabálni fogják a magyar specialitásait! Szerelmes, erősen csajozik, ami azért jó, mert a kislánnyal sokat tanul németül, muszáj neki, ha nem akarja, hogy az anyja irogassa a szerelmes leveleit.:-)

--------------------------

Zsuzska. 
Hát a kicsi szépséges hercegnőből csinos fruska lett. Kedves, aranyos, szorgalmasan megcsinálja a házimunkát, bár mostanában belezuhant egy kicsit a Facebook bűvkörébe. Ő ugyancsak Torgauba jár iskolába, ahol német nyelvi felzárkóztató képzést kap, és őt oda integrálják be folyamatosan a normál iskolai oktatásba. Montessori suli, nem kis pénz, de megéri! Nagyon szeretik őt, mind a német tanára, mind az osztályfőnöke. 

Népszerű, bátor nyílt teremtés, már egy német színdarabban is fellépett. Minden tiszteletem az erejéért, és a bátorságáért!

----------------------------

Dórika, mindenki Kiscsillaga.

Rakétasebességgel hozta be a lemaradását, nyugtató nélkül él a kezdetektől, a mozgásfejlődése rohamos volt, olyan ügyes mint egy kis majom. Beszélni 4 éves koráig nem volt hajlandó, onnantól viszont be nem áll a szája. Ugyanez volt a német nyelvvel is, kezdetben nem beszélt az oviban, de aztán most már teljesen rendben beilleszkedett a csoportba, csacsog a többi gyerekkel, és az óvónénivel is. Ö is okos, könnyen tanul, kissé visszahúzódó idegenekkel szemben, de amúgy teljesen rendben van a kis lelke. Ő jobban húz Janóhoz, de persze imádja Mátét is (na ugráltatni is:-) Na persze Apa neki az Isten, imádják egymást...

Óvodás Arzbergben (3km), a beszoktatás egészen jól ment. Az óvónéni nagy gyakorlattal rendelkezik ez ügyben, eddig 25 különböző országból való németül nem tudó gyereket integrált, sima egyszerű óvodai csoportban. Kért, és vittünk be, amolyan babáknak való kis keménylapos könyvet, amiben képek vannak bizonyos helyzetekről, dolgokról. Pl "Az én szobám", aztán "Kis állatok" , "Bevásárlás" stb. Ezzel tanította Dórit németül, egészen jól ment a dolog. Ő időnként keveri már a német szavakat a magyar beszédbe, nála nagyon oda kell majd figyelnem, hogy helyesen beszéljen magyarul

----------------------------

Érdemes pár sort írnom az itteniek gyerekekkel kapcsolatos gondolkodásáról

Az iskolabusz rendszer a legérdekesebb. Le kellett adni az iskola által lepecsételt adatlapot a területi illetékességű Közlekedési Hivatalban, hogy honnan-hová utazik a gyerek. Onnan lekérdezik az iskolától a gyerek időbeosztását, órarendjét és egyéb elfoglaltságait, majd ezek után beillesztik a számára legjobb utazási formulába. Nálunk pl Andris rendes iskolabusszal jár a körzeti általános iskolába, ahova mivel több gyerek is jár erről a vonalról. van rendszeres járat. A két nagyobb,  Zsuzska és Máté ugye nem a területi illetékességű iskolába járnak. Őket pl a Német Vörös Kereszt szállítja egyenként, a megfelelő időpontokban oda-vissza, személyautóval, ill kisbusszal. Távolságtól függetlenül ez a háztól-házig szállítás egész tanévre az összes gyereknek 240 euróba került, ebben benne van a sokgyerekes kedvezmény. Egyébként az az érzésem, hogy itt nem érdekük összeugrasztani a sokgyerekeseket az egygyerekesekkel, a kedvezmény akkor jár, ha ezt az utaztatást több gyerek veszi igénybe egy családból, és nem azért, mert mondjuk otthon van még három, aki speciel nem utazik sehova. A családi pótlék: A gyerekek után fejenként kb 200 Euró jár. Első két gyerek 185 E, harmadik 200, onnantól pedig 215. Kiegészítő pótlékot adnak a családi pótlék mellett olyan alacsony jövedelmű családoknak, ahol legalább egy kiskorú gyerek él. Ez gyerekenként még 140 euró.

Nagyon odafigyelnek amúgy általánosan is a gyerekekre. Ha az utcán vagy játszótéren lófrálni látnak egy gyereket iskolaidőben, akkor értesítik a szülőket, vagy ha az nem megy, akkor a rendőrséget, akik aztán utánajárnak, hogy miért is lóg az utcán. Lehet, hogy ez néha kellemetlen, de nekem inkább ez tetszik, mint a közöny...

a tanya

a "birtok"

2011 tavaszán vettünk egy kis birtokot, hogy Imi ne csak mosással, főzéssel, mosogatással tengesse napjait, amúgy is imádja ezt a gazdálkodást, imád parasztnak lenni:-) Nem egy komoly birtok, csak egy 2500 m2-es telken egy ház, amit fel kell újítani, (a korábbi bérlő cannabist termesztett benne, és ennek érdekében belülről szétbarmolta. Tavaly nyáron kapták el, és csukták be.) és van a területen egy kb. 100 m2-es istálló, amit szintén most újítgatunk fel, de már használatban van. 

 

 terveink...

Úgy sikerült "megvenni" ezt a birtokot, hogy itt Németországban van egy olyan szerződés lehetőség, hogy "Mietverkauf". Ez annyit jelent, hogy tulajdonképpen bérled a házat, de a bérleti díjjal fokozatosan kifizeted az árát, és így pár év alatt voltaképpen megvásárolod. Így banki kölcsön bevonása nélkül tulajdonképp részletekben megvásárolod a tulajdonjogot.

Az az elképzelésünk, hogy létrehoznánk itt egy amolyan "echte ungarische" gazdasági udvart, ahol - nem ipari mennyiségben - tartanánk őshonos magyar állatokat. Mindez egyben akár mint turisztikai látványosság szerepet is kaphatna, hiszen a német embereknek szinte ismeretlenek a mi gyönyörű magyar állatfajtáink. Amire mi gondoltunk: szürkemarha, bivaly, parlagi szamár, mangalica, cigája, racka, óriásnyúl, őshonos baromfiak, mint erdélyi kopasznyakú, kendermagos, magyar kacsa, magyar bronzpulyka, gyöngyös, fodros magyar lúd....

Mindezt létszámilag és tartás szempontjából is úgy képzeltük el, ahogy ez anno egy magyar parasztudvarban létezett, nem gulyákat, csordákat, nyájakat kell elképzelni... Már felvettem a kapcsolatot a minisztérium génbankkal foglalkozó szakemberével, lehetséges, hogy esetleg kis támogatást, vagy legalább törzsegyedeket kaphatnánk ezúton. Jelenleg sikerült már egy vörös mangalica kocát betelepítenünk két malacával, idén tavasszal érkezik egy fecskehasú mangalica, vannak már birkáink, baromfiból egyelőre még nem-őshonos tyúkjaink, és kakasaink, és sima fehér kacsáink. Már zajlik az élet:-) 

A szükséges karámokat már megcsinálta Imi villanypásztorral, a birkák, és a mangalicák már élvezik a szabadságot. Szemben velünk van még egy terület, aminek nem tisztázott a tulajdonosa, de azt is meg akarjuk szerezni, mert ott lenne egy jó kis tavacska a bivalynak, mangalicának dagonyázni, esetleg a fiuknak pecázgatni:-) 

a dagonya

Piroska a mangalica koca

Dórika a nyuszikkal

A kaját elvileg a malacoknak főztük

a gazda

pancsolók