örömök és csalódások

Mesébe illő kezdés, után jött a hideg zuhany, merthogy nem tudtam munkába állni...

A magyar hatóságok hibásan adták ki a szakorvosi papírjaimról az igazolást, így azt itt nem fogadták el...

Annak idején az Eü Minisztérium adta ki a konformitási igazolást a diplomámra, és a szakorvosi diplomámra vonatkozóan, némi spórolási célból mindkettőt egy papíron.  Az uniós jogszabályok alapján ezt az igazolást ugyan úgy el kellett volna fogadniuk a német hatóságoknak, mint ha külön papíron lett volna, de nem tették, mert nem értették, hogy a törvénynek miért az a cikkelye van indoklásul írva, ami a diplomára vonatkozik. Na mindegy ezt még leírni is bonyolult, pedig én már elvileg értem (nem kevés álmatlan éjszakámba került, mire ezt kiböngésztem...)

Lényeg, hogy a októberig! nem volt meg a szakorvosi elismerésem, csak az orvosi diplomámat "engedték be" az országba. Hosszas huzavona, kuncsorgás, pénzbefizetések, és emailezgetés után nagylelkűen kiadták azt a papírt, amit eredetileg ki kellett volna adniuk a Minisztériumban, és még hálás lehetek nekik, hogy egyáltalán hajlandóak volt rá személyes megjelenés nélkül. Persze újra fizettem azért, hogy helyes szövegezéssel írják meg azt, amit egyszer már kifizettem, és sz...rul írták meg. Mindennek a következménye az, hogy a november 1-ig nem dolgoztam, és a semmiből éltünk....  Bár ehhez szinte már hozzá voltunk szokva, azért kemény időszak volt ez, idegenben koldusként élni.

Az elején, ideköltözésünk után 2-3 héttel, azt hittem, hogy csoda történt, mert egyszer csak felhívott Gergő, hogy kaptam egy csekket a Canadában élő idős nagynénémtől, 30 000 dollárt küldött nekem!!! De ez sem egészen így volt, mint utólag kiderült.

A helyzet az, hogy ilyen csodák lehet, hogy vannak, de nem velem történnek meg...

Nos miután kb 7000 Eurót elköltöttem a pénzből, amit a nagynéném küldött, egyszer csak jött a hidegzuhany. Felhívtak a német bankomból, hogy zárolták a számlámat, azonnal kérik vissza az eddig elköltött pénzt, mert a canadai bank bár először elküldte rendesen a pénzt ide a német banknak, de most visszakövetelik, mert ... na és innen aztán követhetetlen volt az ok. A legvégére az jött le, hogy nincs fedezet. Azonnal, és azóta ezerszer telefonáltam nagynénémnek, aki égre földre esküdözött, hogy van pénze, ez lehetetlen.

Na azért ennyire persze nem volt egyszerű, mert először meg se értette, hogy mi a nyavalyám, csak örömködött, hogy megjött a csekk, de az összetett mondat második felét, miszerint jól rá..sztam, mert ez most adóssággá vált, már nem bírtam vele megértetni. Az utóbbi időben már többször feltűnt nekem, hogy néha zavart, igen feledékeny, és mintha - már amennyire ezt telefonbeszélgetések alapján el lehet dönteni - paranoia jeleit is felfedeztem volna nála. Gondolom süket is, így aztán elképzelhető, hogy mit szenvedtem, mire meg tudtam értetni vele, hogy menjen be a bankba, és nézzen utána.. Megígérte... Oszt gondolom a telefon letételét követő 5 perc alatt elfelejtette. Volt olyan hogy megbeszéltem vele, hogy holnap bemegy a bankba, és utánanéz (eközben ezerrel szidta "azt a rohadék nevelt fiát", mondván hogy meglopta őt biztosan...) Másnap telefonáltam, hogy na mi van,. mikor felvette, akkor örömmel közölte, hogy Jé te vagy az? Képzeld a napokban küldtem neked egy 30 000 dolláros csekket! Megkaptad? Azt hittem felrobbanok tehetetlen dühömben, mert persze a bankot rég elfelejtette. Még azt is elfelejtette, hogy mit felejtett el....

A kincs, ami nincs

Ezek után, látva, hogy ezzel nem megyek semmire, felhívtam egy közeli ismerősét, hogy informálódjak a helyzetről. Úgy tájékoztattak, hogy gyorsan hanyatló állapotban van, Arzheimer kórban szenved, és végtelenül paranoid. Ez már odáig vezetett, hogy a paranoia miatt senkivel nem tart kapcsolatot, a bankszámláját, amihez a csekkfüzete tartozott, lezárta, ők sem tudják onnan  a kifizetéseit megoldani, a lakbért (3 hónapja tartozik), a havi kiadásait is onnan kellene fizetnie, és sorozatosan kiállít csekkeket, amiknek a hátterében álló bankszámlája már nem létezik. Olyannyira nem ura a helyzetnek, hogy pl hónapok óta nem kap nyugdíjat, mert nem adta meg a másik számlaszámát a nyugdíjfolyósítónak... Van másik bankszámlája, és pénze is, ez kiderült, mert bekísérték a bankba, és casht vett le, amivel az elmaradt lakbért rendezte, de sem átutalni, sem uj csekkfüzetet kérni, sem bármit más pressziójára aláírni nem hajlandó. Valszeg nem egészen érti a dolgokat, és fél, hogy lenyúlják a pénzét. A paranoia miatt nem enged mást intézkedni az ügyeiben. A "magyar ház" irodájából egy arra illetékes személy már épp el akarta indítani azt a folyamatot, hogy az állam kirendeljen egy gondnokot neki, és elvigyék valami otthonba. Most hogy én jelentkeztem náluk, kiderült, hogy van rokona, így feltették nekem a kérdést, hogy befogadom-e őt. Természetesen vállalnám a gondozását, akár az eltartását is, de persze itt Németországban, hiszen itt van munkám, családom stb. Azt mondták, hogy erre vonatkozóan tennem kellene egy hivatalos - ügyvéd előtti - nyilatkozatot, amit magyarul és angolul is el kell küldenem Montrealba, ahhoz, hogy a további dolgokat intézni tudják(juk) Ha az állam jelöl ki neki gondnokot, akkor elhelyezik egy öregotthonba és gyakorlatilag az állam lenyúlja a pénzét. Nekem még kenyérre se futotta nagyon, német ügyvéd szóba se jöhetett. Könyörögtem még egy darabig neki, hogy menjen be a bankjába, és intézze el, azt a pénzt, aztán feladtam... Az egész ügy olyan bonyolult, hogy max úgy tudnám megoldani, hogy kiutazom hozzá Montrealba, de arra sincs semmi biztositék, hogy megismerne, és nem csapná az orromra a lakásajtaját... Tehát gyakorlatilag búcsút mondhattam a pénznek, sőt a számlámon megjelent egy többezer eurós tartozás. Még szerencse, hogy a bank is átlátta a helyzetet, és felajánlották, hogy ezt egy hitelként kezelik, és a hitelkonstrukcióban egy fizethető részletfizetési lehetőséget ajánlottak fel. De hát én nem eladósodni akartam itt Németországban, de már mit tehetek...