Arról az időszakról, ami a kiutazásunkat megelőzte, szinte beszélni sem jó. Fokozatosan, és rohamosan elszegényedtünk, egyre súlyosabb anyagi gondjaink lettek, és hát nincs is mit beszélni róla, csak küzdöttünk egyik napról a másikra, és egyre kevesebb ideig húztuk ki egy-egy hónapban a következő fizetésig. Pedig nem vagyunk az a luxusra vágyó banda. Biztosan mi is hibásak voltunk, de azt hiszem ez az ellehetetlenülés inkább a nagy létszámnak volt köszönhető, mert bizony a gyerekek egyre többe kerülnek, ahogy nőnek...
Magyarország nem élhető világ egy ekkora családnak, mint mi. Mindeközben ezt még titkolni is kellett, hiszen a gyámhivatal és a TEGYESZ Damoklesz kardja folyton ott lógott a fejünk felett. Egyre többet dolgoztam, ügyeltem, a hétvégéken is próbáltam egy kis plusz pénzhez jutni, de csak az lett a vége, hogy egyre kevesebbet láttam a családomat, de az adósságok csak növekedtek, mint a hógörgeteg, úgy szaporodtak, és a végzetes lavina megállithatatlannak tűnt. Ekkor jött a gondolat, hogy menjünk el ebből az országból, menjünk oda, ahol bár nem értenek minket, nem tanulnak a gyerekeink József Attilát, és 48-as szabadságharcot, de legalább ételt, fedelet, és iskolát tudunk biztosítani nekik. Szomorú időszak volt ez, de túléltük. Hála Istennek a családban megmaradt a békesség, köztünk soha nem volt igazi konfliktus, összébb kovácsolódtunk, mint valaha.
Ugyanakkor, a magasságos TEGYESZ, és a helyi gyámhivatal közbenjárására még Dóri és Máté vérszerinti családját is feltüzelték, és kezdték visszakövetelni őket. Máté igazán kétségbeesett, Dóri még nemigen értette, mi is történik valójában. Kiderült, hogy nagyon-nagyon rossz nevelőszülők vagyunk, mert - idézem pontosan a gyámhivatal álláspontját - "érzelmileg magunkhoz kötöttük a gyerekeket". Vagyis szerettük őket/egymást. Ez bizony nagy hiba.
Magyarország nem élhető világ egy ekkora családnak, mint mi. Mindeközben ezt még titkolni is kellett, hiszen a gyámhivatal és a TEGYESZ Damoklesz kardja folyton ott lógott a fejünk felett. Egyre többet dolgoztam, ügyeltem, a hétvégéken is próbáltam egy kis plusz pénzhez jutni, de csak az lett a vége, hogy egyre kevesebbet láttam a családomat, de az adósságok csak növekedtek, mint a hógörgeteg, úgy szaporodtak, és a végzetes lavina megállithatatlannak tűnt. Ekkor jött a gondolat, hogy menjünk el ebből az országból, menjünk oda, ahol bár nem értenek minket, nem tanulnak a gyerekeink József Attilát, és 48-as szabadságharcot, de legalább ételt, fedelet, és iskolát tudunk biztosítani nekik. Szomorú időszak volt ez, de túléltük. Hála Istennek a családban megmaradt a békesség, köztünk soha nem volt igazi konfliktus, összébb kovácsolódtunk, mint valaha.
Ugyanakkor, a magasságos TEGYESZ, és a helyi gyámhivatal közbenjárására még Dóri és Máté vérszerinti családját is feltüzelték, és kezdték visszakövetelni őket. Máté igazán kétségbeesett, Dóri még nemigen értette, mi is történik valójában. Kiderült, hogy nagyon-nagyon rossz nevelőszülők vagyunk, mert - idézem pontosan a gyámhivatal álláspontját - "érzelmileg magunkhoz kötöttük a gyerekeket". Vagyis szerettük őket/egymást. Ez bizony nagy hiba.
Harcolni kezdtünk, és sok álmatlan éjszaka, és néhány koszorúér-szűkítő rapport után elértük, hogy örökbe fogadhassuk végre mind a hármat (Janó, Máté, és Dóri). Ez sem ment persze egyik napról a másikra, egészen pontosan 1 évünkbe került, de mostanra elmondhatom, hogy már örökre a mieink:-) De nem volt ez ilyen egyszerű...
Amikor eldöntöttük, hogy kimegyünk Németországba élni és dolgozni, a TEGYESZnél bejelentettük a szándékunkat. Ekkor azonban furcsa dolgok derültek ki, ami nekem meglepetés volt, méghozzá kellemetlen
A magyar állam nem engedi, hogy nevelt gyerek külföldre menjen lakni, még ideiglenesen sem. Szó szerint azt mondták, hogy adjam vissza őket az Intézetbe, ha menni akarok. Azt hittük, itt a világ vége. Nos ekkor azt mondtuk, hogy akkor vonják meg a vérszerinti szülők felügyeleti jogát, és nyilvánítsák a gyerekeket örökbeadhatóvá, hiszen a szülők nem tartják velük a kapcsolatot, mi pedig örökbefogadnánk őket. És akkor persze jöhetnének velünk Németországba. Belátták, hogy ez jogos kérés, és elkezdődött a folyamat. A gyerekek örökbeadhatóságának kérdése sem volt egyszerű, hiszen Máté és Dóri szülei épp most kezdték visszakövetelni a gyerekeket. A mi alkalmasságunk pedig Imivel szintén nem ment egyszerűen, hiszen ekkor már fél lábbal Németországban voltunk, én már épp az utolsó heteket dolgoztam, a lakásból kifelé költöztünk, hisz szolgálati lakás volt, ha nagyon megkapargatják a dolgokat, valószínűleg elutasíthatták volna a kérvényünket. Ki kellett bérelnünk egy fiktív magyarországi albérletet, ahol elvileg majd az örökbefogadás végeztéig lakunk, ott készítettek környezettanulmányt, hogy a „lakásunk” alkalmas az örökbefogadásra, a psychológiai vizsgálaton kellett részt vennünk, ahol a szakvélemény szerint psychológiai szempontból alkalmassá nyilvánítottak bennünket, majd el kellett végeznünk ugye a tanfolyamot, ahol felkészítik a leendő örökbefogadókat az örökbefogadásra, (fél havi keresetembe kerül ez a tök fölösleges „képzés”...), majd erkölcsi bizonyitványok, anyakönyvi kivonatok, és minden egyéb szakvélemény.... Mindeközben a német állás miatt ide-oda rohangáltam a két ország között, minisztériumok, hivatalok stb. Nagyon igyekeztünk ezeket a dolgokat intézni, mert nem tudtam elképzelni, hogy hosszú hónapokra szétszakadjon a család, és Imi ott maradjon Magyarországon a 3 gyerekkel, én meg menjek ki a másik kettővel... Ugyanis ez volt az egyik opció, amit kitaláltak. Imi lett a nevelőszülő, közben ő is elvégzett egy nevelőszülői tanfolyamot, én átadtam neki a gyerekeket, és így én kimehetek dolgozni Németországba, a saját és az öf gyerekkel, Imi pedig mint nevelőszülő itthon marad az "albérletben" amíg befejeződik az örökbefogadás. A hivatásos gyám engedélyével mindig 30-30 napra ideiglenesen "meglátogatnak minket". Hát ez a nyári szünetben még működött volna, de iskola időben....? Ez nekem elképzelhetetlen volt. Annál is inkább, mert addig a szolgálati lakásban laktunk, amiből mivel már nem dolgoztam a praxisban, ki kellett költözünk. Ugyanakkor ha a felhalmozódott adósságaink a gyámhivatal tudomására jutnak, akkor egyszerűen azt mondhatták volna, hogy nem adják nekünk örökbe a gyerekeket, hiszen nem tudjuk, felnevelni őket. A németországi állásra nem hivatkozhattunk, hiszen papíron elméletileg mi Magyarországra fogadjuk örökbe a gyerekeket, ugyanis külföldre ugye nem adnák, a magyar törvények szerint, hiába neveltük őket már 10 éve. Az, hogy a lezajlott örökbefogadás után mi hova költözünk, az cseppet sem érdekli őket, de az örökbefogadás Magyarországon kell megtörténjen. A folyamatban lévő örökbefogadással együtt mi azért kiköltöztünk Németországba, a gyerekek és Imi elméletileg látogatóban voltak nálam, és 30 naponta újra és újra engedélyért folyamodtunk a gyámhoz, hogy még maradhassanak kicsit. Még szerencse, hogy a kiköltözésünk nyáron volt, és így az iskola nem-látogatása nem jelentette akadályát a gyám engedélyének.Végül szeptember közepére lezajlott ez az egész kavarodott örökbefogadás, és boldogan szabadultunk meg ettől a tehertől....
Amikor eldöntöttük, hogy kimegyünk Németországba élni és dolgozni, a TEGYESZnél bejelentettük a szándékunkat. Ekkor azonban furcsa dolgok derültek ki, ami nekem meglepetés volt, méghozzá kellemetlen
A magyar állam nem engedi, hogy nevelt gyerek külföldre menjen lakni, még ideiglenesen sem. Szó szerint azt mondták, hogy adjam vissza őket az Intézetbe, ha menni akarok. Azt hittük, itt a világ vége. Nos ekkor azt mondtuk, hogy akkor vonják meg a vérszerinti szülők felügyeleti jogát, és nyilvánítsák a gyerekeket örökbeadhatóvá, hiszen a szülők nem tartják velük a kapcsolatot, mi pedig örökbefogadnánk őket. És akkor persze jöhetnének velünk Németországba. Belátták, hogy ez jogos kérés, és elkezdődött a folyamat. A gyerekek örökbeadhatóságának kérdése sem volt egyszerű, hiszen Máté és Dóri szülei épp most kezdték visszakövetelni a gyerekeket. A mi alkalmasságunk pedig Imivel szintén nem ment egyszerűen, hiszen ekkor már fél lábbal Németországban voltunk, én már épp az utolsó heteket dolgoztam, a lakásból kifelé költöztünk, hisz szolgálati lakás volt, ha nagyon megkapargatják a dolgokat, valószínűleg elutasíthatták volna a kérvényünket. Ki kellett bérelnünk egy fiktív magyarországi albérletet, ahol elvileg majd az örökbefogadás végeztéig lakunk, ott készítettek környezettanulmányt, hogy a „lakásunk” alkalmas az örökbefogadásra, a psychológiai vizsgálaton kellett részt vennünk, ahol a szakvélemény szerint psychológiai szempontból alkalmassá nyilvánítottak bennünket, majd el kellett végeznünk ugye a tanfolyamot, ahol felkészítik a leendő örökbefogadókat az örökbefogadásra, (fél havi keresetembe kerül ez a tök fölösleges „képzés”...), majd erkölcsi bizonyitványok, anyakönyvi kivonatok, és minden egyéb szakvélemény.... Mindeközben a német állás miatt ide-oda rohangáltam a két ország között, minisztériumok, hivatalok stb. Nagyon igyekeztünk ezeket a dolgokat intézni, mert nem tudtam elképzelni, hogy hosszú hónapokra szétszakadjon a család, és Imi ott maradjon Magyarországon a 3 gyerekkel, én meg menjek ki a másik kettővel... Ugyanis ez volt az egyik opció, amit kitaláltak. Imi lett a nevelőszülő, közben ő is elvégzett egy nevelőszülői tanfolyamot, én átadtam neki a gyerekeket, és így én kimehetek dolgozni Németországba, a saját és az öf gyerekkel, Imi pedig mint nevelőszülő itthon marad az "albérletben" amíg befejeződik az örökbefogadás. A hivatásos gyám engedélyével mindig 30-30 napra ideiglenesen "meglátogatnak minket". Hát ez a nyári szünetben még működött volna, de iskola időben....? Ez nekem elképzelhetetlen volt. Annál is inkább, mert addig a szolgálati lakásban laktunk, amiből mivel már nem dolgoztam a praxisban, ki kellett költözünk. Ugyanakkor ha a felhalmozódott adósságaink a gyámhivatal tudomására jutnak, akkor egyszerűen azt mondhatták volna, hogy nem adják nekünk örökbe a gyerekeket, hiszen nem tudjuk, felnevelni őket. A németországi állásra nem hivatkozhattunk, hiszen papíron elméletileg mi Magyarországra fogadjuk örökbe a gyerekeket, ugyanis külföldre ugye nem adnák, a magyar törvények szerint, hiába neveltük őket már 10 éve. Az, hogy a lezajlott örökbefogadás után mi hova költözünk, az cseppet sem érdekli őket, de az örökbefogadás Magyarországon kell megtörténjen. A folyamatban lévő örökbefogadással együtt mi azért kiköltöztünk Németországba, a gyerekek és Imi elméletileg látogatóban voltak nálam, és 30 naponta újra és újra engedélyért folyamodtunk a gyámhoz, hogy még maradhassanak kicsit. Még szerencse, hogy a kiköltözésünk nyáron volt, és így az iskola nem-látogatása nem jelentette akadályát a gyám engedélyének.Végül szeptember közepére lezajlott ez az egész kavarodott örökbefogadás, és boldogan szabadultunk meg ettől a tehertől....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése