megérkeztünk

2010 július 15.-én kora délután koszosan, fáradtan, és kissé elkeseredetten megérkeztünk Triestewitzbe. Bekanyarodtunk a házunk elé, és akkor jött az igazi meglepetés. Az egyik országos német tv adó, 2 újság, és az egyik rádió riporterei , mikrofonokkal, és kamerákkal felszerelkezve vártak bennünket, és szabályosan ránk ugrottak amikor kifelé kászálódtunk az autóból. A helyi polgármester és néhány elöljáró is itt volt már, hogy fogadjanak bennünket, a házban hidegtálak, szendvicsek, üdítők, elárasztottak bennünket mindennel. Engem külön köszöntöttek, hiszen aznap lettem 50 éves, születésnapi köszöntő is volt, gyönyörű virágokkal, mindennel. Interjúvoltak mindenkit, gyerekeket, Imit, hogy milyennek látják a jövőt itt Németországban, mit szólnak hozzá, hogy ezentúl itt fognak élni stb... Persze azt is kérdezték, hogy mikor érkeznek a holmijaink. Nos én nem bírtam nem elmondani, hogy mit műveltek velünk kis hazánkban, hogy sejtelmünk sincs, hogy mi lesz a holmink sorsa, és persze hogy semmink nincs, egy darab szappanunk se, amivel lemoshatnánk legalább az ut porát. Miközben már 3-4 interjú lement, és közben ettünk ittunk beszélgettünk, egyszer csak elkezdtek "ömleni" a szükséges dolgok. Megjelentek emberek megpakolva, letették a hozott cuccot, majd szó nélkül távoztak. Hetekre elegendő kaját, gyümölcsöt, innivalót, tisztálkodási szereket, evőeszközöket, tányérokat, poharakat, törölközőket, ágyakat, asztalokat, székeket, ágyneműket, de még függönyöket is hoztak, de azt hiszem, fel sem tudom sorolni, mi mindent pakoltak be a lakásunkba. A kutyáinkat látva kutyakaját, fekvőhelyet a kutyáknak, edényeket, amiből esznek....egyszóval 2-3 óra alatt szinte minden szükséges, de még talán szükségtelen holmi is a rendelkezésünkre állt. Ezek után a polgármester odajött hozzám, és röviden közölte, hogy a holmink átszállításáról már gondoskodott, másnap este indul egy 7,5 t teherbírású autó, és elhozza a cuccunkat, zongorástul, mindenestül, csak az a kérése, hogy Imi menjen vele, és segítsen összeszedni a dolgokat, mert eléggé szétpakoltunk (garázs, szomszédok stb). És persze a költségeket is a település vállalja, azzal ne legyen gondunk. Még aznap este különeljárással bekapcsoltatták a kábeltévét (persze egy tv-t is hoztak hozzá), másnapra már beszereltették a vonalas telefont, és aznapra már internetünk is lett. Mindezt a polgármester egy kis készpénzzel is megfejelte, hogy ne legyen gondunk, ha valamit mégis elfelejtettek megvenni, amire szükségünk lehet...

kezdetek

A költözés napján 2010 július 14-én még este 9-kor se tudtuk mi lesz a sorsunk, mi lesz a holminkkal, velünk stb...

Annak ellenére, hogy már indulás előtt kb 3 héttel lefixáltuk egy szállítóval, hogy elköltöztet bennünket, kb 100 000 Ft-ért. Aznap, amikor a költözés volt, meg is érkezett az autó, persze abban a pokoli hőségben épp délben. A fiúk felrakodtak minden holminkat, és el is indult vele a teherautó. Kb. 20 perc után azonban a legnagyobb meglepetésünkre megjelent a ház előtt ismét, és a sofőr közölte, hogy túl nehéz a rakomány, vegyünk le belőle... Először tanácstalanul álltunk, hogy mi a fenét csináljunk most, aztán elkezdtünk telefonálgatni, felhívtuk a teherautó tulajdonosát, hogy mit ért ezalatt, hogy pakoljunk le a cuccból... Merthogy azzal mi legyen, amit leszedünk pl..? Teljesen pofátlanul azt mondta, hogy az nem az ő gondja, a kocsi nem bír el ennyi holmit. Hozzáteszem, előtte megbeszéltük, hogy egy 5 gyerekes család költözik, minden elektromos berendezést viszünk, hűtő, mélyhűtő, sütő, tv-k, mosógép, mosogatógép, ágyaink, ruháink, sőt a zongorát is megmondtuk, quadokat sb...

Nos a nagy telefonálgatásnak az lett a vége, hogy nagy kegyesen felajánlotta, hogy dupla árért (!) ad még egy teherautót, és úgy hajlandó kivinni az összes cuccot. Mondtuk neki, hogy amikor megbeszéltük a fuvart, azt mondta, hogy ilyen széles, ilyen  magas, ilyen hosszú autó, de szót nem szólt arról, hogy súlymegkötés lesz. Őt ez nem érdekelte, azt mondta, pakoljunk le "valamit". Nos jobb híján levettük a zongorát, a hűtőt, a mélyhűtőt, a quadokat, de ez sem volt elég, leszedette az ágyainkat, és a ruhás zsákok nagy részét. Ezek után el akart indulni, de ekkor meg nekem szállt el az agyam, mert a kocsi szinte háromnegyed része, de a fele biztos hogy üres volt. Azt mondtam, hogy köszi, ezért nem fizetek 100 ezret! Így nem kell a fuvar. Nos ekkor már este 7 óra volt, és még mindig nem tudtuk mi lesz. Egy félórás ácsorgás után pedig simán leszórták a holminkat az autóról, de ezt a szó szoros értelmében értsd, úgy, hogy a szekrényeink törtek, a ruháink a porban szóródtak szét, majd angolosan távoztak... Ott álltunk este a kiürített ház előtt, és fogalmam se volt mi legyen. Nekem viszont már 16-án reggel tárgyalásom volt a leendő munkaadómmal, tehát sok választás nem maradt. Berakodtunk a garázsba (még bezárni se tudtuk), és olyan este 11 felé bezsúfolódtunk az ötszemélyes autónkba 2 felnőtt 5 gyerek és a 3 kutya (eredetileg úgy volt hogy a két nagyfiú a teherautóban fog utazni), szóval elindultunk az ismeretlen jövő felé....